WDSF International Open 2011

Köszöntők

Tisztelt Vendégeink!
Kedves Táncosok!

Örömünkre szolgál, hogy ismét érdeklődtek rendezvényünk iránt, hiszen a X. Kistelek Open Nemzetközi Táncverseny jelentőségét és elismertségét az is alátámasztja, hogy a WDSF az Ifjúsági Tíztánc Európa Bajnokság megrendezésére érdemesnek ítélte Kisteleket és TáncStúdiónkat. 2002 óta sok táncos, sok ország és szinte minden kategória előfordult a minden év szeptemberében megrendezett Open-eken! A 2011-es évben immár tizedik alkalommal rendezünk standard és latin-amerikai táncok versenyeit a különböző kategóriákban. Külön öröm számunkra, hogy a Senior kategóriák versenyzői egyre nagyobb érdeklődést mutatnak Kistelek iránt! Köszönetet szeretnék mondani az eddigi és a jelenlegi segítőknek, támogatóknak, vállalkozásoknak és a rendező Pro-Art TáncStúdió szülői- és táncos közösségének! Kipróbált, tapasztalt  segítőinknek köszönhetően reméljük, hogy gördülékeny, mindenki számára emlékezetes és eredményekben gazdag lesz az idei Nemzetközi Versenyünk is! Sok sikert a versenyek résztvevőinek, közönségünknek pedig kívánok jó szórakozást!

Törökgyörgy József

Pro-Art TS elnöke

főrendező

 

Kedves Vendégeink!

 

Településünk valamennyi lakosa nevében szeretettel köszöntöm Önöket városunkban. Kistele Város Polgármestereként büszke vagyok arra, hogy ilyen rangos eseménynek, mint a Kistelek Open Nemzetközi Táncverseny képes otthont adni városunk/ otthont adhat városunk. A verseny színvonala egyre jobban megfelelt a nemzetközi elvárásoknak -köszönet ezért a Pro-Art Táncstúdiónak-, így lehetőség nyílt az Ifjúsági Tíztánc Európa Bajnokság résztvevőit is itt vendégül látni/ településünkön köszönteni.

Köszöntöm a versenyzők mellett, a neves személyekből álló bírói testületet. Jelenlétük méltán emeli rendezvényünk színvonalát.

Bízom benne, hogy a nálunk eltöltött idő maradandó élményt jelent mind a táncosoknak, mind a megjelent kedves közönségnek. Remélem abban a szerencsében lesz részünk, hogy jövőre a XI. Kistelek Open Nemzetközi Táncversenyen és a Junior Latin Világbajnokságon ismét vendégül láthatjuk Önöket.

 

Nagy Sándor

Polgármester

 

 

Tisztelt Hölgyek és Urak!

 

A X. Kistelek Open Nemzetközi Táncverseny és Ifjúsági Tíztánc Európa-bajnokság fővédnökeként tisztelettel köszöntöm a táncsport rajongóit!

Mindig örömteli feladat egy nagy népszerűségnek örvendő sportesemény fővédnöki tisztét elvállalni; különösen igaz ez olyan sportágnál, ahol az eltelt évek alatt személyes élményekkel is gazdagodhattam.

Bár jómagam hosszú évekig az uszodák világában mozogtam otthonosan, feleségemnek köszönhetően megismerkedhettem a táncosok felkészülésének kulisszatitkaival, a versenyek soha nem felejthető légkörével is. Jól tudom, hogy a könnyed, kecses és kifinomult mozdulatok hosszú évekig csiszolódnak, hogy a légies mozgás alapját fantasztikus állóképesség, erőnlét és kitartás biztosítja.

Meggyőződésem, hogy szeptember 16-18. között felejthetetlen pillanatokkal gazdagodnak a X. Kistelek Open Nemzetközi Táncverseny és Ifjúsági Tíztánc Európa-bajnokság nézői; a keringők, tangó, quick-step, slox fox, samba, cha-cha, jive, paso doble és rumba szerelmesei!

Czene Attila

sportért felelős államtitkár

Nemzeti Erőforrás Minisztérium